Rácz Kálmán: Zagyva kishíd
(OLAJ, VÁSZON; 60×80 CM)
Rácz Kálmán (Lengyeltóti, 1908. szeptember 27 – Rákospalota, 1994.) festőművész személye, szervező és művészi tevékenysége különösen fontos és számon tartott a jászsági képzőművészet történetében.
1933-ban került az jászberényi Magyar Királyi József Nádor (ma Lehel vezér) Gimnáziumba rajztanárként, itt vette nőül Beleznay Annát ( Jb. Szentlélek u. 1).
Kezdeményezte a helyi művészek bevonásával a Jászberényi Nyolcak művész-csoport megalakítását. 1936-ban létrejött a csoport és ezt követően Rácz Kálmán szervezte a helyi, és fővárosi kiállításaikat. Így szerepelhettek a Műcsarnok Tavaszi Tárlatán, és a Nemzeti Szalon Tavaszi Kiállításain. Az általuk rendezett számos jászberényi kiállítás pedig hozzájárult a művészet iránti fogékonyság alakításához, valamint egy újabb festőgeneráció létrejöttéhez, csak úgy, mint mesterének, Rudnay Gyulának a segítő támogatása.
Sajnos 1945-ben elhagyta Jászberényt és Budapestre költözött, azonban számos jászberényi látkép, csendélet őrzi itt-tartózkodása emlékét.
A Hónap Műtárgya is egy helyi témát dolgoz fel. A ” Zagyva kishíddal ” c. olajfestménye a város egyik „festői” részéről szól, a Zagyváról és a rajta átívelő kis fahídról, valószínűleg a Külső Zúgó környékén. Bár Rácz Kálmán művészetére a naturalizmus, realizmus jellemző, e képén tetten érjük a francia impresszionisták hatását is. Klasszikus komponálási elvek mellett a formák oldott, foltszerű megjelenítésével a vízfelület villódzását, a fény-árnyék hatásokat megragadó előadásmód közvetíti számunkra a folyópart igazi hangulatát.

A festményt augusztus 4-én, kedden 17:00 órakor mutatja be a Rácz Gábor iparművész, Rácz Kálmán fia.
Ünnepélyes festmény bemutató programja:
- Zene: Palotásy János Zeneiskola növendékei
- Rácz Kálmánt és alkotását bemutatja: Rácz Gábor iparművész, Rácz Kálmán fia
- Kötetlen beszélgetés a festőművész pályájáról, alkotásairól, mindennapjairól a család tagjaival.
Ezt követően a festmény augusztus végéig tekinthető meg a Galéria nyitvatartási idejében.
Állandó kiállításunk arcképcsarnokában további információkat olvashatnak Rácz Kálmán munkásságáról és ízelítőt kaphatnak kiállításunkon szereplő műveiből.