Telek Béla: Öreg vízimalom a Zagyván
olaj-farost, 50×70 CM
Telek Béla (Jászberény, 1936. december 30.) festő, grafikus, karikaturista, tanár. 1955-ben tanítói képesítést szerzett Jászberényben, majd 1966-ban végzett a Szegedi Tanárképző Főiskolán. Tanított Jánoshidán és a jászberényi tanyavilágban. Tanított alsó és felső tagozaton, középiskolában, majd 1976-tól nyugdíjba vonulásáig a Jászberényi Tanítóképző Főiskola (ma SZIE-ABPK) Művészeti Nevelési Tanszékén oktatott.
Tanítómesterei Vuics István, Fejér Mária, Fischer Ernő, Winkler László és Sáros András voltak. Alapító tagja a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének és a jászberényi ALKOTÁRS Művészeti Egyesületnek.
2008-ban megkapta a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Művészeti Díját. Jászberény Pro Urbe díjas polgára.
Főleg tájképeket és csendéleteket festett. Kedvenc témái a jászsági tanyák, az alföldi táj. Foglalkozott alkalmazott grafikával, készített illusztrációkat, karikatúrái rendszeresen megjelentek helyi és megyei lapokban. Képei megtalálhatók közintézményekben (Lehel Vezér Gimnázium, SZIE-ABPK), magánszemélyeknél itthon és külföldön (Kanada, Párizs, Erdély).
Számos egyéni és csoportos kiállítása után, a 80. születésnapját idén ünneplő művész életművéből válogatott kiállítást rendeztek a Jászkürt Fogadóban.
December hónap műtárgyaként ÖREG VÍZIMALOM A ZAGYVÁN című festményét ajánljuk az érdeklődők figyelmébe.
A festményt december 6-án, kedden 17:00 órakor mutatja be Bartos Kinga.
Az ünnepélyes festménybemutató programja:
- Zene: Palotásy János Zeneiskola növendékei
- A festményt bemutatja: Bartos Kinga
- Kötetlen beszélgetés a művésszel, családtagjaival és a jelenlévő képzőművészetet kedvelő vendégekkel pályájáról, alkotásairól, mindennapjairól.
Ezt követően a festmény december végéig tekinthető meg a Galéria nyitvatartási idejében.
Állandó kiállításunk arcképcsarnokában további információkat olvashatnak Telek Béla munkásságáról és ízelítőt kaphatnak kiállításunkon szereplő műveiből.