A hónap műtárgya

2018. január

Rudnay Gyula: Anya gyermekével

olaj-vászon, 97×70 CM; 1914.

Rudnay_Gyula_Anya_gyermekevel_1914_ov_95x70_cm

 

Megemlékezés a festő születésének 140. évfordulójáról

 

Rudnay Gyula (Pelsőc, 1878. január 9 – Budapest, 1957. január 4.) festőművész, főiskolai tanár, Kossuth Díjas Kiváló Művész, a Corvin Lánc kitüntetettje.

1894-ben a budapesti Iparművészeti Iskolán, 1896-1901 között Hollósy Simonnál tanult Münchenben, közben nyaranta Nagybányán festett. 1902-ben Rómában, 1903-ban Párizsban tanult egy-egy évet. 1922-47. között a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára, egy ízben rektora  volt. Felsőházi tag. Számos nemzetközi kiállítás kitüntetettje.

Festészetét több stílusirányzat is áthatja. Egyaránt merít a nemzeti romantika, a realizmus és Nagybánya hagyományaiból. „Mindenkor a magyar lelkiség festője akartam lenni” –  írja egyetlen kézzel írott fennmaradt önéletrajzában.

Az első világháború alatt drámaian realista képsorozatot festett Losoncon a galíciai menekültekről. Sok kitűnő, bensőséges, oldottan lírai portrét is készített.

1947-ben művésztelepet alapított Baján, ahol 1953-ig élt is. Csoportos kiállításon többek között Velencében, Genovában, Milánóban, Rómában, Bécsben, Barcelonában és az USA-ban vett részt.

1922-től haláláig nyaranta bábonyi kúriájában élt és alkotott. A teleket budapesti lakásában, Gyula fiánál és Erzsébet lányánál töltötte.

Lányát, Rudnay Rózsát – aki Halasy Miklós jászberényi református lelkész felesége volt – gyakran meglátogatta Jászberényben. Ilyenkor a fiatal jászberényi festők felkeresték és bemutatták műveiket a mesternek, szakmai véleménye befolyásolta munkájukat.

Január hónap műtárgyaként ANYA GYERMEKÉVEL című festményét ajánljuk az érdeklődők figyelmébe.

A festményt január 9-én, kedden 17:00 órakor mutatja be dr. Rudnay Gyula, a festő unokája.

Az ünnepélyes festménybemutató programja:

  1. Zene: Palotásy János Zeneiskola növendékei
  2. A festményt bemutatja: dr. Rudnay Gyula, a festő unokája
  3. Kötetlen beszélgetés a festőművész pályájáról, alkotásairól a család tagjaival és a jelenlévő képzőművészetet kedvelő vendégekkel.

Ezt követően a festmény január végéig tekinthető meg a képtár nyitvatartási idejében.

Állandó kiállításunk arcképcsarnokában további információkat olvashatnak Rudnay Gyula munkásságáról és ízelítőt kaphatnak kiállításunkon szereplő műveiből.


 

<< 2017. december 2018. február>>