A hónap műtárgya

2022. augusztus

Velkeiné Pócz Ilona: Újjászületés 1. és Újjászületés 2.

olaj-vászon, 40×50 CM

   

Velkeine_Pocz_Ilona_Ujjaszuletes_1._kicsi


 

Velkeiné Pócz Ilona 1957-ben született Jászberényben. Általános iskolás korában Telek Béla vezette be a rajzolás rejtelmeibe. Középiskolás évei alatt részt vett Sáros András festőművész rajzszakkörében. Az egri Tanárképző Főiskolán Lóránt János Munkácsy-díjas festőművész volt a mestere. 1999-ben végezte el a Magyar Iparművészeti Egyetem Vizuális kommunikáció tanári szakát, majd az ELTE vizuális kommunikáció szakát is. 1996-tól nyugdíjba vonulásáig a jászerényi Lehel Vezér Gimnázium rajztanára volt.

A Berényi Műhely Jászsági Alkotócsoport alapító tagja.

1991. óta kiállító művész. Több mint 100 kollektív kiállításon vett részt, Magyarországon, Németországban, Olaszországban és az Egyesült Államokban. Önálló kiállításai voltak Magyarország több városában és Németországban. Jubileumi, 25. egyéni kiállítását a Szikra Galéria rendezte 2017-ben. Az ez évi (2022.) kiállítása pedig már a harmincadik.

1994-ben megkapta a hajdúszoboszlói Nemzetközi Alkotótelep Nívódíját, 2000-ben Budapesten az Országos Vasas Kiállítás Nívódíját, 2001-ben Martfűn a Megyei Kiállítás Különdíját. 2007-ben Jászberény Közszolgálati Nívódíjat kapott. 2016-ban a Megyei Művészeti díjat vehette át Szolnokon.

Leginkább a szabadban szeret alkotni, a plain air festészet lelkes művelője. Sokféle anyaggal dolgozik, olajjal, pasztellel, készített tűzzománcokat is. De szívéhez legközelebb az akvarellfestés áll.

A realizmusban gyökerező festészetét áthatják az impressziók, melynek gyakori témája a természet és az ember kapcsolata.

Augusztusban ÚJJÁSZÜLETÉS1. és ÚJJÁSZÜLETÉS 2. festményeit ajánljuk az érdeklődők figyelmébe, mely egy tanya megújulását tárja a néző elé.

A festményt augusztus 10-én, szerdán 17:00 órakor Huszár Ferenc Pécsett élő és alkotó művésztanár mutatja be.

A rendezvény programja:

  1. Zene: Móczó Árpád hegedű, ének
  2. A festményt bemutatja: Huszár ferenc
  3. Kötetlen beszélgetés a festőművésszel, a jelenlévőkkel, barátaival és családtagjaival.

Ezt követően a festmény augusztus végéig tekinthető meg a képtár nyitvatartási idejében.

Állandó kiállításunk arcképcsarnokában további információkat olvashatnak Velkeiné Pócz Ilona munkásságáról és ízelítőt kaphatnak kiállításunkon szereplő műveiből.


 

<< 2022. július 2022. szeptember>>