A hónap műtárgya

2023. július

Gy. Riba János: Aratók

 olaj-vászon 60×80 cm

   

Ezzel a rendezvénnyel emlékezünk a festő halálának 50. évfordulójára

 


 

 

Gy. /Gyulavesi/ Riba János (Gyulaves,1905.-Jászberény 1973.) 1926-ban Budapesten, egy asztalosmesternél dolgozott, aki felfigyelt jó rajzkészségére és összeismertette egy műkereskedővel; ő reprodukciók készítésével bízta meg. A Képzőművészeti Főiskola vendéghallgatójaként látogatta a Főiskola műtermét, majd más szabad-iskolákba járt, pl.: Padolini magániskolájába. Rendszeresen beküldte képeit kiállításokra, tárlatokra. Elsőként 1932-ben a Nemzeti Szalon állította ki Cigányasszony című képét, ettől kezdve rendszeresen szerepelt is a kiállításokon. 1933-tól tagja a Képzőművészeti Társulatnak, 1951-től a Szolnok Megyei Képzőművészeti Munkacsoportnak. 1937-ben telepedett le Jászberényben, itt alapított családot. Festői életművének nagyobb részét a Jászságban, Jászberényben hozta létre. Tagja volt a jászberényi művészek csoportjának, akikkel számos kiállításon mutatkozott be. Később tagja lett a Művészeti Alapnak, részt vett a megyei tárlatokon és számos önálló kiállítást rendezett.

1939-44. között számtalan hazai és külföldi elismerést kapott. Az ’50-es évek elején az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet munkatársaként eljutott a Felvidékre. Itt készültek a borsodi tájat, a Hernád- és Sajó-parti fürdőzőket, szerencsi dombokat ábrázoló képei. 1953-54-ben kapta első templomfestési megbízását Fájiban, melyet több is követett. Művészete az impresszionizmus, a posztimpresszionizmus és a naturalizmus stílusjegyeit hordozza. Tájképfestészetén a természet iránti vonzódás látható, kedvelt témái: a jászsági táj, a Zagyva-part, erdőrészletek. Zsánerképein a jászsági ember életének eseményeit, munkáját örökítette meg, figuráit a tájban elhelyezve: kubikosok, hídépítők, halászok, piaci árusok, szüretelők, aratók, korcsolyázó, szánkózó gyerekek. Portréfestészetére is a biztos ecsetkezelés, magas technikai tudás a jellemző.

Július hónap műtárgyaként ARATÓK című festményét ajánljuk az érdeklődők figyelmébe.

A festményt július 7-én, szerdán 17:00 órakor Maleticsné dr. Riba Magdolna, a festő lánya mutatja be.

A rendezvény programja:

  1. Zene:Palotásy János Zeneiskola
  2. A festményt bemutatja: Maleticsné dr. Riba Magdolna
  3. Kötetlen beszélgetés a festő életéről, pályájáról, alkotásairól  a családtagokkal és a jelenlévő képzőművészetet kedvelő vendégekkel.

Ezt követően a festmény július végéig tekinthető meg a Galéria nyitvatartási idejében.

Állandó kiállításunk arcképcsarnokában további információkat olvashatnak Gy. Riba János munkásságáról és ízelítőt kaphatnak kiállításunkon szereplő műveiből.


 

<< 2023. június 2023. augusztus>>