A hónap műtárgya

2024. augusztus

Makay József: Balatonfelvidék

 olaj-farost 57×80 cm; 1976.

   

Ezzel a rendezvénnyel emlékezünk a festőművész születésének 105. évfordulójára.

Makay_Jozsef_Balatonfelvidek_of_57x80_1976_kicsi


 

Makay József festőművész   (Jászberény, 1919. aug. 10. – Jászberény, 1979. nov. 10.) Jászberényben végezte általános és középiskolai tanulmányait. Rajztanára, Rácz Kálmán korán felfigyelt tehetségére és segítette. Makay, Rudnay Gyula jászberényi látogatásai alkalmával gyakran bemutatta munkáit a mesternek, akinek biztatására 1937-ben beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, ahol tanára Rudnay volt.

Szülővárosában rendezte első önálló kiállítását 1947-ben, s csatlakozott a már létrejött művészcsoporthoz, részt vett kiállításaikon. Tagja volt a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának és a Magyar Képzőművészeti Szövetségnek.

Impresszionista indíttatású festészetét az élet szinte minden jelensége inspirálta: a táj, az ember, a paraszti életforma, az ünnepnapok, hétköznapi élet pillanatai, állatok, növények. Foglalkozott történelmi témák feldolgozásával is, de különösen figyelemre méltóak figurális kompozíciói és érzelmi töltésű tájképei. Összetéveszthetetlen egyéni műveit biztos rajztudás, merész színhasználat és ecsetkezelés jellemzi.

Makay József igen termékeny festő volt, műveit nagyon sok otthonban őrzik Jászberényben és a Jászságban.

Augusztus hónap műtárgyaként BALATONFELVIDÉK című festményét ajánljuk az érdeklődők figyelmébe.

A festményt augusztus 7-én, szerdán 17:00 órakor Farkas Edit, a Hamza Múzeum igazgatója mutatja be.  Metykó Béla helytörténeti kutató a festőművészhez kapcsolódó sajtóhírekből válogat.  

A rendezvény programja:

  1. Zene: Sas Dániel zongoraművész és Kispál Berta, a Lehel Vezér Gimnázium tanulója
  2. A festményt bemutatja: Farkas Edit
  3. Kötetlen beszélgetés a jelenlévő képzőművészetet kedvelő vendégekkel.

Ezt követően a festmény augusztus végéig tekinthető meg a Galéria nyitvatartási idejében.

Állandó kiállításunk arcképcsarnokában további információkat olvashatnak Makay József munkásságáról és ízelítőt kaphatnak kiállításunkon szereplő műveiből.

 


 

<< 2024. július 2024. szeptember>>