Makay József

Jászberény, 1919. augusztus 10. – Jászberény, 1979. november 8.

Makay József potré

Makay József, festőművész 1919. augusztus 10-én Jászberényben született. Itt végezte általános és középiskolai tanulmányait is. Rajztanára, Rácz Kálmán korán felfigyelt tehetségére és segítette. Makay – Rudnay Gyula jászberényi látogatásai alkalmával – gyakran bemutatta munkáit a mesternek; az ő bíztatására iratkozott be 1937-ben a Képzőművészeti Főiskolára. Mestere Rudnay volt. Szülővárosában rendezte első önálló kiállítását 1947-ben, s csatlakozott a már létrejött művészcsoporthoz, valamint kiállításaikon is részt vett. Tagja volt a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának és a Magyar Képzőművészeti Szövetségnek. Impresszionista indíttatású festészetét az élet szinte minden jelensége inspirálta: a táj, az ember, a paraszti életforma, az ünnepnapok, a hétköznapi élet pillanatai, az állatok, valamint a növények is. Foglalkozott történelmi témák feldolgozásával is (Vak Bottyán, Huszárok, Segesvári csata…), különösen figyelemre méltóak figurális kompozíciói és érzelmi töltésű tájképei. Összetéveszthetetlenül egyéni műveit biztos rajztudás, merész színhasználat és ecsetkezelés jellemzi.

Egyéni kiállításai

  • 1947 • Jászberény
  • 1974 • Nagykőrös (Sáros Andrással)
  • 1976 • Jászberény (gyűjteményes kiállítás)
  • 1981 • Jászberény, Szolnok (emlékkiállítás)

Válogatott csoportos kiállításai

  • 1941 • Jászberényi Festőművészek Tavaszi Tárlata, Jászberény
  • 1950 • I. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Budapest
  • 1955 • Vidéken élő képzőművészek kiállítása, Budapest
  • 1959 • Szolnok megyei képzőművészek munkacsoportja kiállítása, Szolnok
  • 1960-61 • Szolnok megyei képzőművészek tárlata, Szolnok
  • 1963 • Szolnok megyei képzőművészek Nyári Tárlata, Szolnok
  • 1964 • Jászsági Festők kiállítása, Jászberény
  • 1967 • Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
  • 1969, ’70, ’72-73 • Szolnok megyei képzőművészek területi szervezete Téli Tárlata, Szolnok
  • 1975, ’77 • Szolnok megyei képzőművészek területi szervezete Nyári Tárlata, Szolnok

Forrás: Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria


Válogatás a kiállításunkon szereplő műveiből


<< Litkei József   Arcképcsarnok   Nagy Tamás >>