IDŐSZAKI kiállítások sorozat

Rácz Kálmán, Rácz Gábor, Rácz Eszter NEMZEDÉKEK című kiállítása

2018. SZEPTEMBER 4 – 2018. SZEPTEMBER 27-IG A SZIKRA GALÉRIÁBAN

Megnyitó: Szikra Galéria, 2018. szeptember 4. (kedd), 17 óra


Rácz Kálmán (Lengyeltóti, 1908. szeptember 27 – Rákospalota, 1994. november 15.) festőművész személye, szervező és művészi tevékenysége különösen fontos és számon tartott  a jászsági képzőművészet történetében.

Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta, ahol Rudnay Gyula és Lyka Károly tanítványaként 1931-ben diplomázott. 1933-ban került a jászberényi Magyar Királyi József Nádor (ma Lehel vezér) Gimnáziumba rajztanárként és itt vette feleségül Beleznay Annát, aki szintén jó – portrékép – festő volt.

Kezdeményezte a helyi művészek bevonásával a Jászberényi Nyolcak művész-csoport megalakítását. 1936-ban létrejött a csoport és ezt követően Rácz Kálmán  szervezte a helyi, és fővárosi kiállításaikat.

A 30-as, 40-es években főként akvarellel dolgozott. Elsősorban tájképet festett, kedvelt motívuma a Zagyva-part volt. Később gyakran festett olajjal is, elsősorban csendéleteket. A naturalizmus képviselője, ragaszkodik a természetes ábrázoláshoz. A szín, a fény és a vonalak könnyedsége látható képein.

 

Rácz Gábor (Budapest, 1951.) képző- és iparművész 1974-ben diplomázott az Iparművészeti Főiskolán, ahol Schrammel Imre volt a mestere. Azóta saját műtermében, önállóan dolgozik a tűzzománc művészet területén, templomi liturgikus terek tervezésén, kivitelezésén.

1989. óta tagja a CreativKreis International, nemzetközi művész egyesületnek, 1992. óta magyarországi elnöke. Alapító tagja Tűzzománc művészek Magyar Társaságának.

Gyakran tart tűzzománc-művészeti kurzusokat Ausztriában és Németországban.

Vallásos, metafizikus táblakép igényű zománcos alkotásait mindenekelőtt acéllemezre készíti, melyeken finom transzparens felületeket hoz létre, majd ezt egyes művein zománcozott rézfólia applikációjával egészíti ki. Kortárs egyházművészként legjellemzőbb munkái azonban a keresztény szakrális terekben elhelyezett nagyméretű, vas és réz recipiensekre készült zománcművei (korpusz, pasztofórium, oltárkép), melyekhez gyakran a templom liturgikus terének rendezése is társult.

1975-től kezdődően számtalan válogatott csoportos és egyéni kiállításokon lehetett látni alkotásait az ország sok városában Sárospataktól Győrig, Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Kanadában, Spanyolországban, Bulgáriában, Romániában; a teljesség igénye nélkül.

Köztéri műveivel találkozhatunk az ország számos településén és külföldön is. Művei közgyűjteményekben is megtalálhatók.

 

Rácz Eszter Anna (Budapest, 1975.) fémműves designer, ötvös, festőművész, Rácz Kálmán unokájaként és Rácz Gábor lányaként beleszületett a képzőművészetbe. Gyerekkorában rajzolt, festett, vágott, ragasztott. Érettségi után rajzolni tanult, új technikákkal anyagokkal ismerkedett.

Beiratkozott a Budai Rajziskola ötvös szakára, de folytatta rajz és festés tanulmányait is. 1999-ben kezdte tanulmányait a MOME Fémműves Designer szakán, ahol Bánfalvi András és Péter Vladimír voltak a mesterei.

Egy szemesztert Portoban töltött az ESAD Art and Design egyetemen. Diplomájára Elnöki Különdíjat kapott.

Az elmúlt években különböző technikákkal, különböző anyagokkal (tűzzománc, olaj, akvarell, textil, papír, fa, agyag, fém) dolgozott. Mostanában illusztrációval foglalkozik, workshopokon vesz részt.


A kiállítás megnyitó programja 

– Köszöntőt mond Szikra István galéria tulajdonos

 – A Muravidéki Baráti Kör Kulturális Egyesületet – a kiállítás társrendezőjét – bemutatja  Ruda Gábor elnök

 – Képeitek, mint álmok zenélnek, Sas Dániel zongoraművész

 – A kiállítást megnyitja és a hónap műtárgyát bemutatja Rácz Gábor iparművész