A Jász Baráti Társaságok X. fóruma alkalmából

Szabó Szabolcs rajzfilmrendező kiállítása

2014. OKTÓBER 11-TŐL 24-IG A SZIKRA GALÉRIÁBAN

Megnyitó: Szikra Galéria, 2014. október 11. (szombat), 14:00
A kiállítást rendezte és megnyitja: Czuk Ferenc, Podmaniczky-díjas festő-restaurátor


Szabó Szabolcs potré

Szabó Szabolcs, Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező Jászjákóhalmán született 1927. június 2-án. Az Iparművészeti Főiskolán tanult grafikát, majd a Híradó és Dokumentumfilmgyár rajzosztályának kifestője, később rajzolója lett. 1956-tól – egy év megszakítással – a Pannónia Filmstúdió munkatársa volt: 1964-ig tervezőként, majd 1988-ig, nyugállományba vonulásáig rendezőként dolgozott. Több mint száz rajzfilmet készített: ötvenet rendezőként, a többit figura-, mozgás-, illetve háttértervezőként jegyzi. Nevéhez 40-50 tv-sorozatfilm, 10-15 öt-tízperces gyermek- és kisjátékfilm, 4 nagy rajzfilm és egy tudományos rajzfilm köthető, emellett mesekönyveket is illusztrált. Figuratervezőként közreműködött a „Két bors ökröcske” című film elkészítésében, állatokat rajzolt a „Hugó, a víziló” című alkotáshoz, valamint részt vett több ezópusi mese megfilmesítésében is. Legismertebb rajzfilmje a „Vízipók-csodapók” című, 39 epizódból álló sorozat és az abból készült egész estés film, amelyeknek grafikai tervezője és – két társával – vezető rendezője volt.

(Forrás: MTI)