A hónap műtárgya

2016. november

B. Simon Ferenc: Margitsziget

olaj-farost, 56×70 CM

034-b-simon-ferenc-margit-sziget-en-of-56x70-cm-kicsi


B_Simon_Ferenc B. (bethlenfalvi) Simon Ferenc (Jászberény, 1906. május – Miskolc, 1955. november) erdélyi származású festő. A gimnázium befejezése után több alkalommal is részt vett a Szolnoki és a Kecskeméti Művésztelepen. 1928-tól 1933-ig folytatott tanulmányokat a Képzőművészeti Főiskolán Csók István, Kandó László és Lyka Károly növendékeként. Rendszeresen közölte munkáit az Ugar című folyóirat.

1944-ben megszökött a hadifogságból, 1945 májusáig Ausztriában élt. Pásztó, Szarvas, Budapest, Emőd után Sályba költözött, ahol egy évig rajztanárként dolgozott. Majd ugyanezt a munkát végezte Mezőkövesden 1952-től 1955-ig.

Tagja volt a Jászberényi Nyolcak csoportjának, akikkel rendszeresen kiállított és 1941-től a Magyar Képzőművészek Országos Szövetségének.

Egy időszakban szinte évente jelentkezett munkáival tárlatokon, többek között 1941. szeptemberében Budapesten, a Műbarátban megrendezett „A jászsági festőművészek jászberényi csoportjának kiállítása” rendezvényen. Erről a Szépművészet 1942. évfolyamának 282. oldalán olvashatunk: „……… Simon Ferenc az alig érzékelhető táj-hangulatok pillanatnyi megrögzítésében ér el leheletfinom, poétikus hatásokat. Egyik-másik, jobban sikerült vízfestményén könnyed, játékos, japános hangulatokat tud felidézni.”

Festészete mellett kiemelkedőek – ha nem kiemelkedőbbek – politikai karikatúrái, de tájképekkel, aktokkal és portréfestészettel is próbálkozott. Festészete az expresszionizmus és az impresszionizmus jegyeit is magán viselte.

November hónap műtárgyaként MARGITSZIGET című festményét ajánljuk az érdeklődők figyelmébe.

A festményt november 8-án, kedden 17:00 órakor mutatja be Varga József Zsolt festőművész.

Az ünnepélyes festménybemutató programja:

  1. Zene: Palotásy János Zeneiskola növendékei
  2. A festményt bemutatja: Varga József Zsolt festőművész
  3. Kötetlen beszélgetés a jelenlévő képzőművészetet kedvelő vendégekkel, valamint Nemes Árpád fotóssal, aki személyesen ismerte az alkotót,  pályájáról, alkotásairól, a vele kapcsolatos élményeiről.

Ezt követően a festmény november végéig tekinthető meg a Galéria nyitvatartási idejében.

Állandó kiállításunk arcképcsarnokában további információkat olvashatnak B. Simon Ferenc munkásságáról és ízelítőt kaphatnak kiállításunkon szereplő műveiből.


 

<< 2016. október 2016. december>>