A hónap műtárgya

2018. szeptember

Rácz Kálmán: Vízpart Tahi

olaj-vászon, 80×60 CM

Racz_Kalman_Vizpart_Tahi_ov.80x60_kicsi

 

Rácz Kálmán (Lengyeltóti, 1908. szeptember 27 – Rákospalota, 1994. november 15.) festőművész személye, szervező és művészi tevékenysége különösen fontos és számon tartott  a jászsági képzőművészet történetében.

Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta, ahol Rudnay Gyula és Lyka Károly tanítványaként 1931-ben diplomázott. 1933-ban került a jászberényi Magyar Királyi József Nádor (ma Lehel vezér) Gimnáziumba rajztanárként és  itt vette feleségül Beleznay Annát, aki szintén jó – portrékép – festő volt.

Kezdeményezte a helyi művészek bevonásával a Jászberényi Nyolcak művész-csoport megalakítását. 1936-ban létrejött a csoport és ezt követően Rácz Kálmán  szervezte a helyi, és fővárosi kiállításaikat. Így szerepelhettek a Műcsarnok Tavaszi Tárlatán, és a Nemzeti Szalon Tavaszi Kiállításain. Az általuk rendezett számos jászberényi kiállítás pedig  hozzájárult a művészet iránti fogékonyság alakításához, valamint egy újabb festőgeneráció létrejöttéhez.

Sajnos 1945-ben elhagyta Jászberényt és Budapestre költözött, azonban számos jászberényi látkép, csendélet őrzi itt-tartózkodása emlékét.

A 30-as, 40-es években főként akvarellel dolgozott. Elsősorban tájképet festett, kedvelt motívuma a Zagyva-part volt. Később gyakran festett olajjal is, elsősorban csendéleteket. A naturalizmus képviselője, ragaszkodik a természetes ábrázoláshoz. A szín, a fény és a vonalak könnyedsége látható képein.

Szeptember hónap műtárgyának választott VÍZPART TAHI  (ov. 60×80) című festménye tájkép festészetének nagyszerű darabja.

A festményt szeptember 4-én, kedden 17:00 órakor a NEMZEDÉKEK (Rácz Kálmán, Rácz Gábor, Rácz Eszter) című kiállítás megnyitó programjának részeként mutatja be Rácz Gábor iparművész, a festő fia.

Az kiállítás részletes programja az „Időszaki kiállítások” menüpont alatt olvasható.

Ezt követően a festmény szeptember végéig tekinthető meg a képtár nyitvatartási idejében.

Állandó kiállításunk arcképcsarnokában további információkat olvashatnak Rácz Kálmán munkásságáról és ízelítőt kaphatnak kiállításunkon szereplő műveiből.


 

<< 2018. augusztus 2018. október>>