A hónap műtárgya

2023. január

Rudnay Gyula: Látogatás

(olaj-vászon 70×90 cm)

   

Ezzel is emlékezünk a festő születésének 145. évfordulójára.

Rudnay_Gyula_Latogatas_1918_ov_70x90_kicsi


 

Rudnay Gyula (Pelsőc, 1878. január 9 – Budapest, 1957. január 4.) festőművész, főiskolai tanár, Kossuth Díjas Kiváló Művész, a Corvin Lánc kitüntetettje.

1894-ben a budapesti Iparművészeti Iskolán, 1896-1901 között Hollósy Simonnál tanult Münchenben, közben nyaranta Nagybányán festett. 1902-ben Rómában, 1903-ban Párizsban tanult egy-egy évet. 1922-47. között a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára, egy ízben rektora  volt. Felsőházi tag. Számos nemzetközi kiállítás kitüntetettje.

Festészetét több stílusirányzat is áthatja. Egyaránt merít a nemzeti romantika, a realizmus és Nagybánya hagyományaiból. „Mindenkor a magyar lelkiség festője akartam lenni” –  írja egyetlen kézzel írott fennmaradt önéletrajzában.

Az első világháború alatt drámaian realista képsorozatot festett Losoncon a galíciai menekültekről. Sok kitűnő, bensőséges, oldottan lírai portrét is készített.

1947-ben művésztelepet alapított Baján, ahol 1953-ig élt is. Csoportos kiállításon többek között Velencében, Genovában, Milánóban, Rómában, Bécsben, Barcelonában és az USA-ban vett részt.

1922-től haláláig nyaranta bábonyi kúriájában élt és alkotott. A teleket budapesti lakásában, Gyula fiánál és Erzsébet lányánál töltötte.

Lányát, Rudnay Rózsát – aki Halasy Miklós jászberényi református lelkész felesége volt – gyakran meglátogatta Jászberényben. Ilyenkor a fiatal jászberényi festők felkeresték és bemutatták műveiket a mesternek, szakmai véleménye befolyásolta munkájukat.

2022. novembertől átmenetileg nem tartunk rendezvényeket a Szikra Galériában. Szeretnénk azonban továbbra is egy-egy festményt bemutatni minden hónapban, ezért ezt online tesszük meg addig, amíg ismét személyesen fogadhatjuk az érdeklődőket.

Január hónap műtárgyának a Szikra Galéria gyűjteményéből LÁTOGATÁS c. festményét választottuk.

Állandó kiállításunk arcképcsarnokában további információkat olvashatnak Rudnay Gyula munkásságáról és ízelítőt kaphatnak kiállításunkon szereplő műveiből.


 

<< 2022. december 2023. február>>