IDŐSZAKI kiállítások sorozat

Vágó Pál Emlékkiállítás születésének 165., halálának 90. évfordulója alkalmából

2018. JÚNIUS 5 – 2018. SZEPTEMBER 18-IG A SZIKRA GALÉRIÁBAN

Megnyitó: Szikra Galéria, 2018. június 5. (kedd), 17 óra


 

Vágó Pál (1853. június 6 – 1928. október 15.) Jászapátin született Vágó Ignác nádori táblabíró, jászkapitány fiaként.

Eredetileg jogásznak tanult, de Münchenben Wagner Sándor mesteriskolájában, majd Párizsban Jean-Paul Laurens-nél festészeti tanulmányokat folytatott. Nagyszerű rajzkészsége portréiban és zsánerképein is megmutatkozott.

1881-től a müncheni akadémikus festészetre jellemző, tárgyias felfogású képeket fest. Később jászsági jeleneteket, majd nagy történeti kompozíciókat alkot, mint a  Budavár bevétele, A huszárság diadala. Részt vett Feszty Árpád A magyarok bejövetele című körképének megfestésében, valamint a 21 kötetes „Az Osztrák–Magyar Monarchia Írásban és Képben” című könyvsorozat illusztrációinak előkészítésében. Az 1890-es években, a millenáris ünnepségeknek köszönhetően igen foglalkoztatott alkotó volt.

Az 1900-as párizsi világkiállítás magyar termében állt “A huszárság története” című monumentális történelmi pannója. Ezen alkotásáért Magyarországon Lotz-díjban részesült és megkapta a francia Becsületrendet is. Freskókat is festett, az egyiket 1904-ben éppen a jászapáti római katolikus templom számára készítette el.

Számos egyéni és csoportos kiállításon mutatkozott be.

A Vágó-kúria mellett a 19-20. század fordulóján épült fel műterme. Nyaranta alkotótáborokat tartott Jászapátin. Műtermét sok fiatal tehetség – köztük Gecse Árpád, Chiovini Ferenc, Pólya Tibor – felkereste.


Az Emlékest programja 

– Köszöntés: Szikra István Galéria tulajdonos

– Zenei program: a Palotásy János Zeneiskola növendékei és tanárai

– Mit jelent Jászapátinak Vágó Pál?: Farkas Ferenc, Jászapáti polgármestere

– Vágó Pál munkásságát és a hónap műtárgyát bemutatja, a kiállítást megnyitja Csiszár Róbert művészeti író, a    Damjanich János Múzeum Művészettörténeti Osztályának munkatársa.

– Tárlatvezetés: Csiszár Róbert művészeti író, Szikra István Galéria tulajdonos