B. Simon Ferenc

Jászberény, 1906. május – Miskolc, 1955. november

B. Simon Ferenc potré

B. Simon Ferenc, erdélyi származású festő. A gimnázium befejezése után több alkalommal is részt vett a Szolnoki és a Kecskeméti Művésztelepen. 1928-1933-ig folytatott tanulmányokat a Képzőművészeti Főiskolán Csók István, Kandó László és Lyka Károly növendékeként. Rendszeresen közölte munkáit az Ugar című folyóirat. 1944-ben megszökött a hadifogságból, 1945. májusáig Ausztriában élt. Pásztó, Szarvas, Budapest, Emőd után Sályba költözött, ahol egy évig rajztanárként dolgozott. 1952-1955-ig rajztanárként működött Mezőkövesden. Tagja volt a Jászberényi Nyolcak csoportjának, akikkel rendszeresen kiállított, és 1941-től a Magyar Képzőművészek Országos Szövetségének.

Forrás: Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria


Válogatás a kiállításunkon szereplő műveiből


<< B. Jánosi Gyöngyi   Arcképcsarnok   Bakky Sándor >>