Rácz Kálmán

Lengyeltóti, 1908 - 1994

Rácz Kálmán potré

Rácz Kálmán 1931-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, középiskolai rajztanárként. 1943-ban a Magyar Akvarell- és Pasztellfestők kiállításán Budapest Székesfőváros vízfestmény díjat nyert. A ’30-as, ’40-es években főként akvarellel dolgozott. Elsősorban tájképeket festett, kedvelt motívuma a Zagyva-part volt. Később gyakran festett olajjal is, elsősorban csendéleteket. A ’60-as években keletkezett munkái gyakran idézik az 1930-as évek szalonfestőinek művein uralkodó festésmódot.


Egyéni kiállításai

  • Fészek Klub (akvarellek), Budapest

Válogatott csoportos kiállítások

  • 1948 • Rippl-Rónai Társulat Kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest

Forrás: Artportal


Válogatás a kiállításunkon szereplő műveiből


<< Pólya Tibor   Arcképcsarnok   Rudnay Gyula >>