Baranyó Sándor festőművész, tanulmányait 1939-1945. között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végezte, ahol Szőnyi István növendéke volt. 1945-től 1951-ig Szolnokon élt és alkotott, majd 1951-től 1957-ig Budapesten művészetpedagógiával foglalkozott. 1957-ben visszatért Szolnokra, ahol haláláig a Művésztelep meghatározó festőegyénisége volt. Az alkotó munka mellett hosszú évekig a helyi középiskolákban oktatott rajzot és művészettörténetet. Ars poeticája: a természeti látványt vásznain látomássá fokozni. A műnek – Baranyó hitvallása szerint – a természetből kell elindulnia. A valós élményanyag azonban nem jelenthet naturalizmust, hanem a személyiség jellegzetességein átszűrődve egy új élményt adó képpé kell alakulnia. Alkotásai szuggesztivitását intenzív színeivel, sokszor relief hatással kezelt festékfelhordásával éri el. Baranyó művészete vállalja és őrzi a klasszikus festői hagyományokat. Muráliával is próbálkozott, de csak ritkán. 40 négyzetméteres mozaik faliképe látható Szegeden, tűzzománc alkotásai Jászapátiban, Nagykörűben. Műtermes házának külső falára készített „Sétálók” című (300 cm x 240 cm) mozaik képe újra összeállítva a Damjanich Múzeumban tekinthető meg.
Számos európai országban járt tanulmányúton. Műveit egyéni és válogatott csoportos kiállításokon láthatták az érdeklődők Szolnoktól Budapesten, Párizson, Münchenen és Finnországon át, egészen Japánig.
Alkotásai közgyűjteményekben is megtalálhatók.
Válogatás a kiállításunkon szereplő műveiből
