A hónap műtárgya

2015. november

Lencse Mátyás: Zagyvakanyar a Szentimre úti hídnál

1961,  OLAJ, VÁSZON, 80×100 CM

Lencse_Matyas_Zagyvakanyar_a_Szentimre_uti_hidnal_1961_ov_80x100cm


Lencse_Matyas Lencse Mátyás (Erk, 1920. október 26. – Jászberény, 1984. október 8.) több jászsági településen, Erdélyben, majd a tanító édesapa szülőfalujában, Jászdózsán élt.
Az édesapa nyomdokait követve, a Jászberényi Tanítóképzőben szerzett tanítói képesítést. Jászberényben indult el a pedagógusi pályán, melyet a II. világháború tört ketté. Már katonaként, 1944-ben kötött házasságot a jászberényi Burka Ilonával. A pedagógusi pálya Jászberény általános iskoláiban folytatódott, és a fiatal tanító már az ’50-es években elkezdett rajzolni és festeni. Zongorázott, hegedült és a városi kórus tagja volt. Később a Kossuth úti Általános Iskolában rajzot is tanított, egyre inkább vonzotta a festészet. A ’60-as évektől olajfestményei, akvarelljei egyre népszerűbbek lettek. Elsősorban jászberényi, jászsági életképeket, tájakat, a Zagyva part egyes szakaszait, a tanyavilágot örökítette meg a rá jellemző, meleg színekkel. Nem volt tagja semmilyen művészeti társaságnak, a saját maga útját járta, de a városi kortárs festőművészekkel jó kapcsolatban volt. Jászberényben családok, intézmények tulajdonában vannak festményei, de vannak munkái más városokban és határokon túl is.

A hónap műtárgya, a „Zagyvakanyar a Szentimre úti hídnál” egyik kedvenc, élete végéig visszatérő témáját, a jászberényi Zagyva partot jeleníti meg. Ez a korai olajfestmény egy jászberényi életképet tár elénk a ’60-as évek elejéről, a Zagyva egyik jellegzetes, városi kanyarulatánál. Különlegességet jelent az emberek és a háziállatok megjelenítése, mely inkább csak a korai évek festményein volt jellemző, és jóval ritkábban fordul elő Zagyva ábrázolásain a későbbi években.

A festményt november 10-én, kedden, 17:00 órakor mutatja be a művész leánya, Zircherné Lencse Mária.

Az ünnepélyes festmény bemutató programja:

  1. Kamarazene: Palotásy János zeneiskola növendékei
  2. A festményt bemutatja: a művész leánya, Zircherné Lencse Mária
  3. Kötetlen beszélgetés a festőművész pályájáról, alkotásairól a család tagjaival

Ezt követően a festmény november végéig tekinthető meg a Galéria nyitvatartási idejében.


 

 

Vélemény, hozzászólás?