A hónap műtárgya

2014. december

Rudnay Gyula: Pásztorok imádása

1929, OLAJ, VÁSZON, 70×50 CM

Rudnay Gyula potré Rudnay Gyula (1878-1957) nagyméretű olajfestménye (70×57 cm) 2014-ben került a gyűjteménybe, a nemzeti örökség számon tartott, „védett” képe. Rudnay számos vallási témájú műve közül is kiemelkedik ez az alkotás.

A Jézus születését feldolgozó kompozíció színeiben és felfogásában a romantikus realizmus eszközeit használja. Így, a sötét háttérből bontja ki az alakokat, felhasználva a sötét-világos ellentéteket. A figurákon, épületeken megjelenő, fehérrel jelzett fények erősítik a téma misztikus voltát, drámaiságát. A kép előterében Máriát látjuk a Kisdeddel. Előttük a térdelő pásztorok botjukra támaszkodva köszöntik a megszületett Megváltót. Mögöttük keleti jellegű városkép tűnik elő. A pásztorok csoportja fölött, a kép középső tengelyében angyal lebeg, világos szárnyai betöltik a kép felső harmadát, mintegy hangsúlyozva az esemény csodálatos voltát.

A kép szemlélőjét megérinti a festmény hatása, mely a Rudnay-életmű egyik jeles darabja. A festményt december 2-án, kedden 18:00 órakor mutatja be Velkeiné Pócz Ilona festőművész a Szikra Galéria kiállítótermében. Ezt követően december végéig tekinthető meg a Galéria nyitvatartási idejében illetve a honlapunkon.

Állandó kiállításunk arcképcsarnokában további információkat olvashatnak Rudnay Gyula munkásságáról, és ízelítőt kaphatnak kiállításunkon szereplő műveiből.

Hiányzó mozaikok

Kedves Látogatónk! Segítse Ön is a gyűjtemény dokumentálási munkáját! Az e havi műtárggyal kapcsolatban is várunk minden olyan hozzászólást, észrevételt, beszámolót, amely segíthet a mű keletkezésével, témájával, történetével kapcsolatos, jelenleg még nyitott kérdéseinkre választ találni. Legyen szó bármilyen, a képhez kapcsolódó személyes történetről, eseményről, vagy akár arról, hogy milyen alkalomra készítette a festő (pályázat, felkérés, ajándék, stb.), vagy volt-e kiállítva valahol, nyert-e díjat, örömmel fogadunk minden információt!

Vélemény, hozzászólás?