A hónap műtárgya

2025. március

Bakky Sándor: Balatoni nyár (Tagore sétány)

 olaj-vászon 60×80 cm

   

Ezzel a rendezvénnyel emlékezünk a festőművész születésének 105. évfordulójára.

Bakky_Sandor_Balatoni_nyar_Tagore_setany_ov.60x80_kicsi


 

Bakky Sándor (1920. március 21 – 1965. január 6.) festőművész Jászberényben született, annak a Bakky családnak a tagjaként, amelynek köréből több számon tartott művészt, elsősorban zenészt ismerhetünk.

1939. és 1943. között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatott tanulmányokat Szőnyi Istvánnál és Elekfy Jenőnél, de Egry Józsefet is mestereként tartják számon.

Tanulmányai befejezése után 1943-1958. között Budapesten rajztanárként dolgozott, ezt követően csak műveiből élt.
Alapító tagja volt Budapesti Pedagógusok Képzőművész Stúdiójának, mely 1953. március 26-án jött létre.

Főleg tájképeket festett. Impresszionista jellegű, atmoszferikus hatásokat rögzítő képein, Egry József nyomán vázlatos festésmóddal, világos színekkel, elsősorban a Balatont festette. Atmoszferikus, impresszionisztikus, dekoratív színekkel festett képei humanisztikus életszemléletét illusztrálják.

A magyarországi neoavantgárd több jelentős művésze elindító és útmutató mesterének tekinti.

1941-től kiállító művész. Számos tárlaton vett részt elsősorban a fővárosban és a Balaton környékén, hisz Balatonfüreden élt. Munkásságával számos szakkiadvány foglalkozik, munkái megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galériában is. Jó néhány alkotása a Szikra Galéria gyűjteményét is gazdagítja.

Március hónap műtárgyaként BALATONI NYÁR (TAGORE SÉTÁNY) című festményét ajánljuk az érdeklődők figyelmébe, mely 2023-ban került a gyűjteménybe.

A festményt március 5-én, szerdán 17:00 órakor Farkas-Gattyán Adrienn Zóra művészettörténész  mutatja be.  Metykó Béla helytörténeti kutató a festőművészhez kapcsolódó sajtóhírekből válogat.  

A rendezvény programja:

  1. Zene: Palotásy János Zeneiskola
  2. A festményt bemutatja: Farkas_Gattyán Adrienn Zóra
  3. Kötetlen beszélgetés a jelenlévő, képzőművészetet kedvelő vendégekkel.

Ezt követően a festmény március végéig tekinthető meg a Galéria nyitvatartási idejében.

Állandó kiállításunk arcképcsarnokában további információkat olvashatnak Bakky Sándor munkásságáról és ízelítőt kaphatnak kiállításunkon szereplő műveiből.


 

<< 2025. február