A hónap műtárgya

2015. február

Gy. Riba János: Szánkózó gyerekek

ÉV NÉLKÜL, OLAJ, VÁSZON, 60×70 CM

Gy. Riba János potré Gy. Riba János (1905-1973) festői életművének nagyobb részét a Jászságban, Jászberényben hozta létre, ahová nehéz ifjúsága és tanulmányai elvégzése után került. Itt alapított családot. A festészet volt a megélhetési forrása, s minden, ami ehhez kapcsolódott. Tanított, újságcikkeket írt, s a táblaképek mellett időnként templomfestéssel is foglalkozott. Tagja volt a jászberényi művészek csoportjának, akikkel számos kiállításon mutatkozott be. Később tagja lett a Művészeti Alapnak, részt vett a megyei tárlatokon és számos önálló kiállítást rendezett. Művészete az impresszionizmus, a posztimpresszionizmus és a naturalizmus stílusjegyeit hordozza.

Ezúttal Gy. Riba János: Szánkózó gyerekek című olajfestménye kerül a közönség elé. Külön érdekessége az eseménynek, hogy a festményt a művész leánya, Maleticsné Dr. Riba Magdolna ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A bemutatásra kerülő festmény az alkotóra – elsősorban az 1930-as években – jellemző előadásmóddal készült. A szálkásan felvitt festék, megtartva az ecsetnyomokat, megidézi a nagy francia elődök munkáit, Van Gogh stílusa is eszünkbe jut, miközben a képet szemléljük. A téli tájat ábrázoló festmény centrumában, a közép- és háttérben látjuk a szánkózó gyerekeket. A kép vidám hangulatát erősíti az is, hogy elsősorban modulálatlan tiszta színekkel dolgozott az alkotó, s jól kihasználta a hideg-meleg színek ellentétét is.

A festményt február 10-én, kedden 17:00 órakor mutatja be a művész leánya, Maleticsné Dr. Riba Magdolna a Szikra Galéria kiállítótermében.

Az ünnepélyes festmény bemutató programja:

  1. Kamarazene: Kiss Ákos, gitár, Kecskés Karina, Tóth Emese, zongora
  2. A festményt bemutatja: Maleticsné Dr. Riba Magdolna
  3. Kötetlen beszélgetés a festőművész pályájáról, alkotásairól

Ezt követően a festmény február végéig tekinthető meg a Galéria nyitvatartási idejében.

Állandó kiállításunk arcképcsarnokában további információkat olvashatnak Gy. Riba János munkásságáról, és ízelítőt kaphatnak kiállításunkon szereplő műveiből.

Vélemény, hozzászólás?