Vuics István: Mózes imája
olaj-vászon, 60×80 CM
Vuics István bunyevác származású festőművész (1912. Tataháza, szeptember 27 – 2001. Baja, szeptember 5. ), élete jelentős részét Jászberényben töltötte. 1932-ben népiskolai tanítói oklevelet szerzett. 1937-41-ig a MKF-n Benkhard Ágost mellett, majd Boldizsár István alakrajzi és festészeti osztályán tanult, akinek később tanársegédje lett. A főiskolai évek alatt egy nyarat a Nagybányai Művésztelepen töltött.
1945-ben tanári oklevelet kapott. 1948-76. között, nyugdíjba vonulásáig a Jászberényi Tanítóképző Főiskola rajztanára volt. A pedagógusi pálya mellett rendszeresen kiállított, főképp Szolnokon és a közép-magyarországi képzőművészek kecskeméti és bajai tárlatain. Tagja volt a Magyar Népköztársaság Képzőművészeti Alapjának (1964.) és a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének. Kedvelt témái: Baja környéki Duna-ágak, a Sugovica, a Jászság, a Zagyva- és Tisza part vizei, csalitosok, Zagyva-parti utcák, a környező tanyák világa.
Realista festészetében a színharmóniát igyekezte kompozíciós rendbe foglalni; a fény, a tükröződés, a szűrt fény színmódosító szerepe, az új színrelációk együttes alkalmazása érdekelte mint művészi feladat. A leegyszerűsített formák, a lényegre szorítkozó kompozíció, a nagyvonalú ecsetkezelés jellemzi festészetét. Minden műfajban festett: különösen tájképei, csendéletei, zsánerképei és figurális kompozíciói izgalmasak.
Városunkban, volt lakóházán emléktábla őrzi Vuics István emlékét.
Az érdeklődők Vuics István MÓZES IMÁJA című alkotásával ismerkedhetnek meg.
A festményt szeptember 6-án, kedden 17:00 órakor mutatja be Telek Béla festőművész, művésztanár.
Az ünnepélyes festménybemutató programja:
- Zene: Palotásy János Zeneiskola növendékei
- A festményt bemutatja: Telek Béla festőművész, művésztanár
- Kötetlen beszélgetés a festőművész pályájáról, alkotásairól, mindennapjairól volt kollégáival, művésztársaival és a művészetét tisztelőkkel.
Ezt követően a festmény szeptember végéig tekinthető meg a Galéria nyitvatartási idejében.
Állandó kiállításunk arcképcsarnokában további információkat olvashatnak Vuics István munkásságáról és ízelítőt kaphatnak kiállításunkon szereplő műveiből.