Litkei József

Jászberény, 1924. március 14. – Budapest, 1988. január 24.

Litkei József potré

Litkei József festő, grafikus. Cseh Miklóssal és Nagy Lászlóval együtt 1947-ben megalapította a Dési Huber István Népi Kollégiumot. A MKF-n 1951-ben végzett Bernáth Aurél, Bencze László és Poór Bertalan növendékeként. 1951-1984-ig, nyugdíjba vonulásáig az Iparművészeti Főiskola alakrajz tanára volt, A tanítással egyidejűleg elmélyülten foglalkoztatták szakmai témák, technikai problémák: nagyméretű akvarellek, gobelinek, üvegablak, mozaik és bőr kompozíciók. Az FKMS által 1958-ban kiírt ex libris pályázaton indulva újszerű technikai megoldásaival vonta magára a figyelmet, és I. díjat nyert. Sokirányú érdeklődésénél fogva festményeinek, grafikáinak tárgya táj- és munkaábrázolás, csendélet, valamint portré. A látványból kiinduló képei realista igénnyel és konstruktív szerkesztettséggel készültek. Szitanyomataira a szín, forma és folthatások harmonikus egysége a jellemző. Az Iparművészeti Vállalat 1970-ben megrendezett kiállításán domborított bőrdobozával nyert díjat. A Budavári Palotában 1972-ben rendezett Centenáriumi ajándéktárgyak kiállításon bőrdomborítású faliképével az I. díjat érdemelte ki. Állandóan szerepelt a nagy Nemzeti Kiállításon, és az Egri Akvarell Biennálékon, ahol több ízben I. díjat nyert. Jászberénybe nem tért vissza.

Forrás: Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria


Válogatás a kiállításunkon szereplő műveiből


<< Lencse Mátyás   Arcképcsarnok   Makay József >>